Tong Po

A leveleken áttőrő hajnali napfény fémesen csillan a lábszáramat körülúszó méla apróhalrajokon, melyek mit sem törődve a múlt árnyaival, a kövek közé szorult tiplispoháron átugrálva úsznak a kifürkészhetetlen jövő, talán a tenger felé. De a kövek! Ha senki sem, hát a kövek fogják a pusztába kiáltani a tegnap éjszaka elementáris üzenetét, amely meteorként zuhant a vidék létének csendesen hömpölygő óceánjába.

A tiplikereső verseny infernális forgataga, a fortyogó habokba alábukó, majd onnan profán főnixmadárként felszínre emelkedő atléták eksztatikus erőfeszítése avatatlan szemlélőben apokaliptikus víziókat indukálhat. De ez már csak enyhe félmosolyt csal azok arcára, akik még látták a daliás időket, látták a vizibalettet, emlékeznek a pas de grand-ból egyenesen a sás közé zuhanó test diszkrét robajára. Az úszás maga a csúcspont persze, de szinte csak olyan már, mint a hosszú várakozás csendjébe belehasító gongütés. Az elmúlt év minden feldolgozatlan küszködését magába sűrítő transzcendens pillanat, mely szingularitásként szippantja magába a téridőben sosem lokalizálódó, évről-évre torlódó díjátadókat is.

Az éjjel kitörölhetetlen remineszcenciáinak sötét örvényében kavargó elmémet körülvevő szenzorikus vákuumba archetipikus hangfoszlányok szüremkednek. A barázdában kerékpározó részeg ember jelenlétének csalhatatlan bizonyítéka ez. Üvölt persze, ha eltanyázik, elhalón hörög. Ugyanazon a helyen pár órája még az ősi tűz hajtotta, Részegmotoron feszítő Cucu haját csapta arcába a szél. Már csak biciklivázon alvó emberek szétnyílt, Anjou-liliomos fürdőköpenyén csúszik meg a játékos napsugár.

Elmúlt, elfolyik mellettünk a Csecsér, a Részegmotorból kifogyott a benzin. A markomban búsan kottyanó kiürült sörösdoboz hangja ránt vissza e prózai létsíkra. Megyek nyúlpörköltért.

Amit ma megvethetsz, ne halaszd holnapra.

Olvassatok ti is, mert seggagyú, tohonya faszkalapok maradtok, akik arra sem érdemesek, hogy jól arconrúgják őket.

Amit Tong Po olvas - üvöltve -, az nem más, mint A menny felfedezése Harry Mulisch-tól. Ha jól sejtem, egyelemű azon könyvek halmaza, amit az interneten talált ajánlás alapján olvastam el (mivel tudvalevő, hogy az interneten csak félhülye orángutánok vannak). Ennek is igazából egyetlen fontos kijelentése volt, mégpedig, hogy Umberto Eco műveihez hasonlította a könyvet. Nos, akinek az érdeklődése továbbterjed a reggeli széklete állagánál (bár nem vagyok benne biztos, hogy léteznek ilyenek), annak Ecot olvasni olyan, mint Tong Ponak tökönfejelni Kurt Sloane-t. Valami netcsimpánz írta valahol, hogy U.E. egy trickster, ami igaz is, mert artisztikusabb (megkérdőjelezhető nemi beállítottságú) nézőpontból amit művel, az nem szépirodalom. Viszont a legmesszebbmenőkig érdekfeszítő, ahogy bizonyos mértékig Lőrincz L. László is az. (Minden olyan homoszekszuálist, aki szerint a ponyvairodalom megvetendő, egy boldogabb világban thai harcosok kötöznének örökre egy posztmodern esszégenerátor elé.) Nos, Mulisch is trickster, a legjobb változatból, és karakterisztikusan holland. Rajtam is volt a para, hogy előbb-utóbb elcsattan egy zacsipacsi, de szerencsére nem. Mulisch inkább a jóravaló, kriptokonzervatív németalföldi fajhoz tartozik, semmint a szivárványsapkás, gyanús származékokkal mutatkozó gandzsatemetőhöz.

A könyv stílusa lehengerő, a szerző nagyon jól ír. A fordításban sem fedeztem fel különösebb anomáliát, pedig jólnevelt thai harcos erre ki van hegyezve eléggé (Wekerle Szabolcs csinálta). A keretsztori kicsit gyermeteg, azért Umbertó mester ebben nagyobb fáraó. Viszont Ny-Európa 60-astól a 80-as évekig terjedő időszakát kiválóan illusztrálja. Azoknak az arcoknak ott annyi közük volt a komancsizmushoz, mint nekünk a Közép-Ázsiai iszlám diktatúrákhoz: a keletiek hülyéskedése néhány vicces szakállas mandróval (ehhez képest erről a dologról is eléggé korrekten ír). Emiatt  Hollandiában a huszadik század értelmetlenségének szimbóluma ma is a második világháború alatt történt események halmaza, amire erősen épít is a könyv, és ebből kifolyólag bibsifóboknak kevésbé ajánlott az anyag.

Összességében intelligens könyv, sok érdekes információval, amelyek közül ugyan néhány meglehetősen funkciótlan (van pl egy belengetett Francis Bacon-konteó, amivel végül kb. nem kezd semmit), de ez nem csökkenti az élvezeti értékét. Na ennyi elég is lesz, mert mindjárt arconrúgom magam. Olvassátok el, dákóslukkolók.
 

A kannás borban az igazság különösen nagy tételben fordul elő, innen származik a következő javaslat is:

Simor András fizetését csökkentsük kétmillióra, és a fennmaradó hatot pedig kapja meg étkezési utalványban.

Ennyit simán megér a poén, és az IMF is örülne.